fbpx

Egyesületünk története

A Szentendre Sleepwalkers Baseball Club Sportegyesület Magyarország egyik legrégebb óta működő és legsikeresebb baseball klubja. Egyesületünk története három évtizedes múltra tekint már vissza.  Csapataink országos és nemzetközi bajnokságokon versenyeznek, Izbégen és Vácon található pályáinkon magyar és külföldi csapatokat egyaránt fogadunk.

Az 1993-ban alakult klubunk számos hazai és kelet-európai bajnokságot megnyert, azonban az időközben felnőtté vált csapattagok máshová költöztek, így az egyesületnél egy teljes generációváltás és vezetőség váltás történt 2015-16 folyamán. Ebben az időben a klubot a megszűnés fenyegette, úgy tűnt Szentendre szervezett baseball nélkül marad. Végül 2016 második felében külföldi támogatókon keresztül sikerült az egyesületnek használt felszereléseket szerezni. A helyi iskolákban „baseball tornaórákkal” újraindult a baseball élet. Gyorsan híre ment a sportág feléledésének és a fiatalok mellett tapasztalt felnőtt játékosok is csatlakoztak az egyesülethez. 2023-ban már ismét több mint 60 igazolt játékossal büszkélkedhetünk. A klubunk fő célja jelenleg is az utánpótlás toborzása, illetve a csapatok szakszerű edzéseihez szükséges professzionális személyi és tárgyi feltételek megteremtése.

Kezdetek

A Sleepwalkers története 1993-ban kezdődött, amikor egy csapat szentendrei tinédzser és angol tanáruk elhatározták, hogy kipróbálnak valami olyasmit, ami a hagyományos magyar sportoktól eltér. Izbégen, a Bükkös patak mentén kezdték el építeni az ország első baseball pályáját. 20 év alatt Magyarország egyik legerősebb baseball csapatává váltak, megnyerve számos hazai és kelet-európai nemzetközi bajnoki címet és kupát. Sajnos amikor ezek a fiatal fiúk felnőttek és családot alapítottak, legtöbben munkahely vagy iskola miatt Budapestre vagy még távolabb költöztek, emiatt teherré vált karbantartani az izbégi pályát, illetve a klubot működtetni Szentendrén. Egy korábbi szentendrei játékos új klubot alapított Pesterzsébeten és a meglévő játékosállomány nagy része oda igazolt át.

„Az Alvajárók ébredése”

Szentendre ott maradt egy hosszú történelemmel rendelkező baseball pályával, de játékos nem maradt hozzá, aki használja. Egyesületünk története itt akár véget is érhetett volna… Ám egyszer véletlenül, amikor épp egy törzsgyökeres kaliforniai fickó dobált a 8 éves fiának az elhagyott baseball pályán, a megszűnőfélben lévő klub elnöke épp arra járt és megkérdezte, hogy mi lenne, ha ő és a fia csatlakoznának az csapathoz és együtt edzenének és játszanának a megmaradt 6 fiatal Sleepwalkers játékossal.

Nem volt valami kecsegtető a helyzet, mert felszerelés és sporteszközök sem álltak rendelkezésre. A pálya körüli kerítés, a kispadok és a pálya maga szörnyű állapotban voltak ezekben az időkben. A dolgok állása akkor fordult jobbra amikor újra elkezdtünk „baseball tornaórákat” tartani szentendrei iskolákban. Elkezdett terjedni a hír és hamarosan még két amerikai csatlakozott és segített a kapcsolataikkal. Fiatal és idősebb játékosok is csatlakoztak a klubhoz, és megkezdtük a pálya hosszadalmas és költséges felújítását.

Támogató közösség, támogatók közössége

A célunk akkor is az volt, hogy megadjuk az esélyt a gyerekeknek, hogy élvezhessék a játékot. Az újraindulásnál rögtön sikereket értünk el. Három játékosunkat kiválasztották, hogy Lengyelországba és Hollandiába utazzanak több alkalommal Magyarországot képviselve európai megmérettetéseken. Ezek a versenyek az Little League International szervezésében zajlottak. A 2014. évi 7 játékosról 33 játékosra bővültünk a 2017-es év elejére. Reményeink szerint a 2018-as szezonra már 50 főt is eléri a nálunk sportolók száma, 2022-re pedig terveink szerint duplázzuk a létszámot.

Minderre nem lettünk volna képesek lelkes és önzetlen támogatók nélkül. Az egyesület tagjain kívül a sportág őshazájából is érkeztek adományok. Az Orioles Advocates amerikai jótékonysági szervezet a Baltimore Orioles MLB Club-bal együttműködve két szállítmányt is biztosított számunkra a szükséges felszerelésekből. Egyesületünknek csak a szállítási költséget kellett fizetnie, így jutottunk hozzá az újrainduláshoz hiányzó eszközökhöz: baseballütő, baseball labda, sapkák, bázisok és baseball mezek. Mind a felszerelések biztosítása, mind pedig a pálya felújítása kapcsán nagy szükség volt akkoriban támogatókra  és nincs ez most sem másként. Egyesületünk önfenntartó, de a fejlesztésekhez megvalósításhoz támogatótókra van szükségünk. A támogatási lehetőségekről itt található bővebb információ: SZJA 1% felajánlás, adomány cégektől és magánszemélyektőlszponzorálás. Köszönjük előre is, ha bármilyen formában hozzá tudsz járulni egyesületünk működéséhez.

Covid után

A lezárások sajnos egyesületünk fejlődését is visszavetették. Többen a fiatalok közül egyéni sportok felé fordultak, amik könnyebben elérhetők voltak a lezárások alatt is. Az iskolákba sokáig nem tudtunk bejutni, ami a toborzási lehetőségeinket szüneteltetését jelentette. Ugyanezen okok miatt a téli edzéseinkre sem találtunk állandó helyszínt.

Így a lezárások után ismét az újjáépítésé lett a főszerep a pályánk további fejlesztése mellett. 2022 során sikerült újra nagyobb létszámban toborozni utánpótlás korosztályban. Több felnőtt korú játékos is csatlakozott hozzánk ebben az időszakban így 2023-ban ismét öt csapattal és 60-nál több játékossal vágunk neki a szezonnak. Ebben az évben hivatalos formában is csatlakozott az egyesülethez a váci szakosztályunk, ahol szabvány méretű utánpótláspályán folynak a baseball edzések és mérkőzések. Egyesületünk története így egy újabb  fejezethez érkezett, elkezdjük felépíteni a Dunakanyar baseball fellegvárát.